Közérdek

Köztulajdonú gazdasági társaságok úton a társadalmi felelősségvállalás felé? – egy kormányrendelet újszerű olvasata

  • 2021/02/15
  • Kutatócsoport2

Hazánkban 2019. év végén született egy sokat kritizált, alkalmazásának kezdő időpontját többször elhalasztott kormányrendelet, nevezetesen a köztulajdonban álló gazdasági társaságok belső kontrollrendszeréről szóló 339/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet, amelyben van egy rejtett lehetőség arra, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működésüket úgy gondolják végig és egyben újra, hogy a jövőbeli folyamatokban az etikai elvek, hovatovább a társadalmi elelősségük erőteljesebben mutatkozzon meg. A tanulmányom célja, hogy felhívja a figyelmet erre az új olvasatra, és rámutasson arra, hogy hogyan tehetőek meg az első lépések e szemlélet kialakításának irányába. Tovább… (Puskás Ágnes)

Az állami beavatkozás hatósági eszközeinek módosulásáról

  • 2020/02/25
  • Kutatócsoport2

A Jövő Nemzedékek Szószólója és a Magyar Tudományos Akadémia Közjogi Albizottsága 2020. február 21.-én „Az állami beavatkozás hatósági eszközeinek módosulásáról” címmel szakmai műhelybeszélgetést tartott. A beszélgetés alapját a jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása adta, mely a környezeti elemeket érintő hatósági eljárások résztvevői számára készült az Alkotmánybíróság 4/2019. (III. 7.) AB határozatában megállapított alkotmányos követelménynek való megfelelés és az alaptörvény-ellenesség kiküszöbölése érdekében. Tovább (Bordás Péter)

A köz érdekében? Közigazgatás és közösségi szerepek változásáról

  • 2018/07/12
  • Kutatócsoport2

Az idő dimenziója mentén a közigazgatásban bekövetkező változások gyakran a hagyományos és az új különbségeként nyernek értelmezést, hangsúlyozva a múlt és a jelen diszkontinuitását, egyben azt is sugallva, hogy kívánatos a továbblépés a „régitől” az „új” irányába. Az elemzés e válfaja során azonban figyelmen kívül marad a folyamatok belső ellentmondása és történelmi meghatározottsága. A tények azt mutatják, hogy a változásnak nincs egyetlen oka: egyes esetekben külső tényezők a meghatározóak, máskor a szervezet belső dinamikája a döntő. A változások mélysége is eltérő: a felszínestől az alapvetőig terjedhet, s szektoronként (egészségügy, oktatás stb.) eltérő sajátosságokat mutathat. Tovább... (Józsa Zoltán)

A blockchain hype és a közigazgatási realitás

  • 2018/02/07
  • Kutatócsoport2

Napjaink egyik legizgalmasabb témája a blockchain technológia, és az arra épülő megoldások térnyerése az élet számos területén, így a közigazgatásban is. A blockchain-őrület jelentőségét nem látjuk pontosan: vannak, akik nem vesznek róla – egyelőre – tudomást, és vannak, akik egy újfajta kontrollviszony alapvető infrastrukturális elemeként definiálják. (A szerző erőteljes technofil beállítottsága utóbbi irányba hajtja, azonban számos fenntartással. Ezért született ez a cikk.) Tovább... (Budai Balázs Benjámin)

Közérdekű adat-e a piaci bevétel felhasználására vonatkozó információ? – Nyilvánosság a köztulajdonban álló gazdasági társaságok vonatkozásában

  • 2018/01/18
  • Kutatócsoport2

Az állami és önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok az információszabadság szempontjából mindig is „renitens” szereplőknek minősültek. E vállalkozások a működésükre és gazdálkodásukra vonatkozó adatok nyilvánosság elől történő elvonása érdekében számos indokot felhoztak. Például az utóbbi időben mind gyakrabban hangoztatott érv az, hogy a piaci bevételek felhasználásával összefüggő információk nem tartoznak az átláthatósági követelmények hatálya alá. Tovább... (Révész Balázs – Buzás Péter)

Kúriai döntés született a tao-támogatásokról

  • 2017/11/06
  • Kutatócsoport2

Nyilvánosak a sportcélú társasági adókedvezmény útján megvalósuló támogatások adatai – mondta ki a Kúria október 25-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Transparency International között folyó perben. Döntésében kifejtette, hogy közérdekű és ekként nyilvános minden adat, amely az állam által a költségvetés terhére nyújtott kedvezményre vonatkozik. Tovább... (Kanyuk Petra Ágnes)

A földforgalmi rezsim joggyakorlatának és az Alaptörvény P) cikkének kapcsolata

  • 2017/10/05
  • Kutatócsoport2

2017. szeptember 6-án ülésezett az MTA ÁJB Közjogi Albizottsága, melyen tematikus megbeszélést tartott az Alaptörvény P) cikkében foglalt védelmi kötelezettségekről a termőföld forgalmához kapcsolódóan. Kiderült a résztvevők érdeklődéséből, hogy igény van a termőföldhöz kapcsolódó, a jogágakat átívelő szakmai polémiára a téma aktualitása, a szakmai és tudományos körökben felvetődő újabb és újabb megválaszolandó kérdések miatt. Jelen tanulmány a földforgalmi rezsim joggyakorlatának és az Alaptörvény P) cikkének kapcsolatát vizsgálja. Tovább... (Valentényi-Szilágyi Bernadett)

A jogalkotás szakszerűsége és a jog közérthetősége

  • 2017/07/05
  • Kutatócsoport2

2017. június 14-én került megrendezésre az MTA ÁJB Közjogi Albizottsága által szervezett tudományos vitaülés, melynek témája a jogalkotás szakszerűsége és a jog közérthetősége volt. A rendezvény alapgondolatát az a kérdés adta, hogy hogyan beszélhetünk a mai társadalmi, gazdasági, kulturális egyenlőtlenségek láttán jogegyenlőségről, a joghoz való hozzáféréséről, tisztességes eljárásról szakszerűtlenül megalkotott jogszabályok mellett. A jogszabálytervezetek sem előzetes, sem párhuzamos, sem utólagos vizsgálata nem tudott gyakorlattá válni Magyarországon – mindez nagy részben a kormányzás módjából, kultúrájából, hagyományaiból adódik. Tovább... (Bartha Ildikó - Bordás Péter)

Energiaadó vagy valami más? A környezetvédelmi közterhek hatásmechanizmusáról

  • 2017/05/09
  • kutatocsoport5

A gazdasági növekedés egyre nagyobb környezeti terhet ró a Föld ökoszisztémájára, ezért egyre fontosabbá válik a környezetpolitikai szabályozás. Az államnak szabályoznia kell a piaci viszonyokat a környezet védelme érdekében, a kérdés azonban a "hogyan"-on van. Jelen tanulmány a környezeti adók szerepével foglalkozik: mennyire hatékony, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat az, ha az állam adóztatás útján törekszik a környezetvédelmi érdekek érvényesítésére. Tovább… (Bartha Ildikó – Nagy Zoltán)

Közbiztonság, magánbiztonság... – de kinek a pénzén?

  • 2016/10/17
  • Kutatócsoport4

Korábbi blog-bejegyzéseinkben már részletesen szóltunk a magánszektor (köz)biztonság védelmében játszott szerepéről, a rendészeti feladatok és (nem állami) szervek bővülő köréről. Jelen írásban e "szimbiózis" finanszírozásának kérdéseit és ellentmondásait vizsgáljuk. Tovább... (Tóth Judit)

Pages